Képzés • Kutatás • Bűnmegelőzés

A biztonságért, az emberért, a holnapért.


Rólunk

Tudjon meg többet
a KBA-ról!

A Közérthető Biztonságért Alapítvány (KBA) Közép-európai Biztonsági Képzési és Kutatási Központ 2018-ban többek között azzal a céllal jött létre, hogy a védelmi kutató és oktató tevékenysége mellett- elsősorban az ifjúságra fókuszálva -, bűnmegelőzéssel, emberkereskedelem elleni fellépéssel, és áldozatvédelemmel kapcsolatos országos programokat indítson.

Olvasson tovább...

Három betű, három divízió. 

A KBA szervezeti alegységei

A KBA Közép-európai Biztonsági Képzési és Kutatási Központ céljainak elérése és feladatai végrehajtása érdekében különböző divíziókat hozott létre, valamint tudományos kutatásait szakosztályokba szervezte. 

Bűnmegelőzési és Védelmi Információs Szolgálat

A KBA bűnmegelőzési támogató műveletek tervezésére és végrehajtására, valamint az ezzel kapcsolatos kutatások és elemzések elvégzésére keltette életre a Bűnmegelőzési és Védelmi Információs Szolgálatot. 

 

Mercurius 
Vállalkozásbiztonság

A vállalkozásbiztonsági workshopok és  előadások szervezésével célunk a mikro-, kis- és középvállalkozások számára olyan felkészítést biztosítani, ami számukra is lehetővé teszi a hatékony védekezést az ártó szándék ellen.

Olvasson tovább...  

KBA Kutatási

Szakosztályok 


A KBA Kutatási Szakosztályok keretein belül működő támogatott kutatócsoportjának kutatói a hadtudományok, a társadalomtudományok, továbbá a biztonságtudományok területein végeznek kutatásokat.

Olvasson tovább...   


Közösen az emberkereskedelem ellen

Emberkereskedelem elleni fellépés 

Az emberkereskedelem a szervezett bűnözői csoportok által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik.

Az emberkereskedők hatalmukkal és erejükkel visszaélve, erőszakot, megtévesztést, vagy zsarolást alkalmazva prostitucióra, szexuális cselekményekre, ház körüli munkára, vagy koldulásra veszik rá áldozataikat. Az áldozatok általában gyermekek és kiszolgáltatott felnőttek, akiknek a kiszolgáltatott helyzetükből nagyon nehéz a menekülés.

A KBA kiemelt feladatának tekinti, hogy fellépjen az emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoportokkal szemben, és megvédje az áldozataikat, valamint országszerte képzéseket és bűnmegelőzési előadásokat biztosítson ezeknek a szörnyű bűncselekményeknek a tudatosítása és megelőzése érdekében.

Tudjon meg többet! Olvasson tovább...


A KBA biztonsági programsorozata

Biztonságról közérthetően

A KBA Közép-európai Biztonsági Képzési és Kutatási Központ, valamint a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében 2019 szeptembertől programsorozat indult biztonságról közérthetően címmel. A novemberi rendezvény főelőadója Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára volt, aki nyíregyházi előadásában Magyarország szerepét elemezte a NATO-ban a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program tükrében.


"A biztonságról közérthetően" néven indult programsorozatunk rendezvényeiről és témaköreiről részletesebben ide kattintva olvashat.


Mindennapjaink biztonságának záloga:

​biztonságtudatos képzés, kutatás, bűnmegelőzés.